|
„A művész előtt, a képek tanúsága szerint, két út kínálkozik. Az egyik a festőiség akkoriban is uralkodó értékeinek — a színek, sejtelmes foltok, különösnek látszó, de voltaiképp értelmezhető formák — vegyítése az álom játékaival. Ez a csak néha derűsen, gyakrabban nyomasztóan különös játék a szürrealizmus vívmánya, s ma már általánosítva mondhatjuk, hogy vagy a fenyegető valóságtól való félelmet, tárgyatlan, csak sejtelmekben megfogható szorongást, vagy, erőltetett játékosságával, az attól való menekülést fejezte ki. Korniss ezzel is próbálkozik (Emlék, 1935). Végül azonban egy másik útra fordul: a geometrikus sémák rendteremtő erejéhez folyamodik, ami a konstruktivizmus éltető gondolata volt. A szentendrei motívumokat (több képének is ez a címe) helyezi el először a képsíkon ilyen sémákként. Templom, parasztház, házkapu, vonat — csak éles körvonalú foltokként jelennek meg a képsíkon. Az artisztikumot itt a gondosan kialakított, szuggesztív formák és a dekoratív hatású színezés őrzi meg. S a látványt, bár nem láttatja, de sugallja a horizontvonal. S ezzel Korniss elérkezett a vállalkozás első nagy állomásához: ezekből az életből, paraszti kultúrából vett elemekből most már jeleket képez, olyan szimbólumokat, amik képi formában, de tiszta szerkezetükre szűrten roppant nagy teret hagynak a képzettársításoknak. A jelek összessége pedig sajátos világot alkot, olyan művészi univerzumot, amelyben egy jellegzetesen századunkbeli látásmód és egy nemzeti kultúrát sejtető jelkincs egyesül. A bodobácsok és a Miska-kancsó, a szerb temető kapuja és fejfái, a mezei Vénusz, a fúvórázó és a játéklovacska, a szentendrei vagy kővágóörsi emlékeket kontúrral idéző „tájkép-jelek” s a kántálók kopjafa-figurái itthoni tárgyvilágot és „mítoszokat” rebbentenek föl, hogy azokat kultúránk jelképeivé emeljék.” Miklós Pál, 1980
Korniss Dezső
Beszterce, 1908.- Budapest, 1984.
A Képzőművészeti Főiskolán 1929-ben végzett, mesterei Csók István és Vaszary János voltak. Párizsban, Brüsszelben és Amszterdamban járt tanulmányúton. Tagságai: Új progresszív művészek, Munka-kör, Képzőművészek Új Társasága, Szentendrei Festők Társasága, Európai Iskola (alapító tag). Szentendrén és Budapesten dolgozott. Tanított a Magyar Iparművészeti főiskolán, de a háború után felmondták az állását, ezután -több kortársához hasonlóan- bábfestésből és plakát színezésből élt. Korniss a 20. századi magyar képzőművészet meghatározó alakja, a korszak avantgárd törekvéseinek élharcosa, a hatvanas évek neoavantgárd generációjának egyik szellemi atyja. Egész pályafutása során szorosan kapcsolódott a szentendrei művészekhez. A mesterségbeli tudás, precizitás, mívesség, a formai tökély egész életében fontos szerepet játszott. Egész munkásságát meghatározta Vajda Lajossal kötött barátsága. Közös szentendrei programjuk megvalósításához motívumokat gyűjtöttek Szentendrén és Szigetmonostoron, ezen a motívumok aztán végig kísérték Kornisst festői útján. Hasonlóan az orosz avantgárd mestereihez ők is az archaikus, népi motívumokat tekintették a modern művészet alapjának. Céljuk a – bartóki program hatására- egy új, modern közép-európai művészet létrehozása volt, a különböző nyugati és keleti eredmények integrálásával. Művei magukon hordozzák az absztrakció, a szürrealizmus és a konstruktivizmus stílusjegyeit. Forrás: artportal
Önéletrajz:
1908-ban születtem, Besztercén. Szüleim és rokonaim is mind erdélyiek. Apai nagyapám molnár volt Nagybányán, anyai nagyapám erdész Biharban. Apám ügyvédi írnok volt akkoriban. Egy barátja – akiről utólag kiderült, hogy őrült – jó állás reményével Pestre csalja. Nagy nyomorba jutunk, ágyrajárók leszünk.
Mióta eszemet tudom, rajzolok és festek. 14 éves koromban egy idősebb barátom ösztönzésére Podolini festőiskolájába iratkoztam az esti tanfolyamra. Mesterem tehetségesnek tart és két hónap után tandíjmentes leszek. (Úgysem tudnék fizetni.) Csupa szegény proli fiú járt ide tanulni. Dési Huber, Sugár Andor ötvös, Borbereki Kovács asztalos, Cserepes I. kazánkovács inasok és sokan mások, akik azóta elkallódtak. 1923 telén a Gyermekvédő Liga útján Hollandiába kerülök.
Itt a régi holland mesterek nyomán tovább festek. Megismerkedem Rembrandt, Frans Hals és Vermeer van Delft művészetével. A következő év tavaszán hazajövök, magánúton vizsgázom a negyedik gimnáziumból és két Hollandiában festett olajképet állítok ki a Podolini iskola kiállításán. Festő akarok lenni mindenáron, kimaradok a gimnáziumból. Otthon emiatt nagy harcok folynak. Apám vasesztergályos inasnak ad a fegyvergyárba, de innen megszököm, újságot árulok, majd nagybátyámnál vagyok bádogosinas. Ősszel Felsőépítő Ipariskolába iratkozom, de csak az első negyedben tudok tandíjat fizetni. 1925 elején tisztviselő gyakornok leszek. Sok pénzt akarok gyűjteni, hogy beiratkozhassak a Képzőművészeti Főiskolára. Közben szorgalmasan járok kiállításokra, legjobban a modern festők érdekelnek. Mindenekelőtt Rippl, Vaszary, Kernstok, Márffy, Egry, Czóbel, Kmetty képei. Egy Cézanne-albumot vásárolok és Van Gogh leveleit. Ez a két könyv a bibliám. Ebben az időben csak vasárnaponként festhetek. Ez év végén beiratkozom a Főiskolára és Csók osztályára kerülök. Csók sokat utazott Párizsba és ilyenkor Vaszary korrigált, így őt is mesteremnek mondhatom. Kitűnő mesterek voltak abban az értelemben, hogy növendékeiket szabadon engedték festeni. Az volt a törekvésük, hogy önálló művészeket neveljenek. A francia festészet legújabb törekvéseit (Matisse, Picasso, Braque stb.) könyvek, folyóiratok és személyes élmények alapján ismertették. Francois Gachot is, akihez meleg barátság fűzött minket, ebbe az irányba igyekezett befolyásolni. Eredmény: a Főiskola kiállításán kitört a botrány. Nagy megbotránkozásukra „kubista” képeket festettünk a Főiskola szent falai között. Mi tulajdonképpen jól jártunk, mert a modern művészeti élet akkori harcosai felfigyeltek ránk s hamarosan barátokra és megértőkre leltünk Rózsa Miklós és Kassák Lajos személyében. Rózsa meghív a KUT-ba, Kassák helyet ad a Munka-körben de mestereinket meneszti a Kultuszminisztérium, ezzel Főiskolai tanulmányaim véget is érnek. Bekapcsolódunk a szocialista mozgalomba. 1930-ban Progresszív Fiatalok címen kiállítást rendezünk a Tamás-galériában. (Az akkori kiállítók közül mint festők többen elkallódtak, néhányan a háborúban pusztultak el, végül is csak hárman lettünk festők: az 1941-ben meghalt Vajda Lajos, Schubert Ernő és én.) A meg nem értés, a pénztelenség és a tanulnivágyás még ebben az évben világgá szór bennünket. Párizsba utazom. Itt egy esztendőt töltök. Hazajőve 1935-ig alkalmi munkából tengődöm. Nem festek, festékre már nem jut pénzem. Végre 1935 nyarán 20 pengővel a zsebemben Vajda Lajossal Szentendrére, majd Szigetmonostorra megyünk festeni. Unalmas és fárasztó volna azt a sok nyomorúságot leírni, amit itt négy hónap alatt szenvedünk.
1938-tól 1940. február 1-jéig, míg be nem hívnak újonckiképzésre, egész évben Szentendrén festek. Három hónap után, mint póttartalékos sikerül leszerelnem. Megnősülök, Pestre költözöm, és könyvelő leszek egy magánvállalatnál. 1940-től rövid szünetekkel a háború befejezéséig katona vagyok, majd orosz fogságba esem, ahonnan 1945. június 1-jén kerülök haza.
Művészi törekvéseimről szólva képeimet a jobbról és balról is sokat támadott absztraktok közé sorolják. Ha megkérdeznék, hogy mit akarok, hogy mit akar ez a művészet, akkor két óriás nevével kell válaszolnom: Bartók és Picasso. Egyik a zenében, másik a festészetben valósítja meg a népi, a humánum és az európaiság egységét. A fiatal modern magyar festészet néhány képviselőjénél is ezt a törekvést látom derengeni, magam is erre törekszem. Ilyen értelemben akarunk folytatóik lenni. Ezért indokolatlan ma ennek a művészetnek a mellőzése. Ez a művészet a legmélyebb valóságot akarja kifejezni az élet szépségeivel, de poklaival is együtt.
Közölve: Az Új Magyar Művészet Önarcképe. Európai Iskola. (Művészbolt, Bp., 1946., 22-24. oldal)
Korniss Dezső további művei
