Tóth Menyhért
Szeged-Mórahalom, 1904. – Budapest, 1980.
A Képzőművészeti Főiskolán 1935-ben végzett, mesterei Vaszary János, Réti István és Kandó László voltak. A hajósi alkotótábor egyik alapítója. Gyermekkorát Miskén töltötte, majd a főiskola elvégzése után ide költözött vissza. Kollégáitól elzárkózva, magányosan, 1945-1958 között szobafestésből és mezőgazdasági munkákból tartotta fenn magát. Ugyan folyamatosan festett, munkáit a nagyközönség 1964-ig nem láthatta. Festészetének origója a falusi lét, a falusi ember érzései, melyet ötvöz a saját képzeletének metafizikus világával és a modern festészet eszközeivel. Művészete nem köthető semmilyen iskolához, ösztönös alkotó, a naívok világképével és a primitív művészettel mutat rokonságot, de festőisége és mély filozófiai mondanivalója messze túlmutat rajtuk „Szívem az Alföldé, — odanőttem a földhöz, mert ott kapáltam paprikát és majoránnát, hogy festhessek” — mondta a hatvanöt esztendős művész. Művein megjelenik a szürreális fantázia, az expresszív realzmus csakúgy mint az absztrakció. Utolsó festői periódusában fokozatosan redukálja a képi megjelenítést, elhagyja a perspektívát és két dimenzióra vált. Végső állomás a „fehér korszak” az életmű összegzése és egyben csúcspontja, amikor már a színeket is redukálja, szűkszavú vonalai fehér színbe tömörülnek.
Tóth Menyhért további művei
