Proveniencia: Reprodukálva: Kiállítva és reprodukálva: - Barcsay. A festő -- a tanár. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 2015 - Merítés a KUT-ból XII, Haas Galéria, 2008; |
Barcsay Jenőt a szentendrei festészet, pontosabban: a szentendrei művésztelep képviselői között tartja számon a művészettörténetírás, minthogy 1929-tőt kezdve nyarait rendszeresen Szentendrén, a művésztelepen töltötte. A táj jellegzetes szépsége őt is -akárcsak egy sereg pályatársát - megigézte, de kevésbé a Duna menti kisváros mediterrán jellegű települése, ortodox és népművészet' emlékei és a régi épületek vonzották, mint inkább a dimbes-dombos táj tektonikája. „Szentendrén sokszor 3-4 hónapig mást se csináltam, mint rajzoltam. Kimentem a dombok közé, kivittem egy-egy félíves papírt. ...Nem önálló, szép rajzok készítésére törekedtem, hanem hogy felkészüljek egy megfestendő képemhez. Hogyha majd vászon előtt állok, tudjam, hogy mit is akarok" - így emlékezett vissza erre az időre a mester. Ez a képe, néhány hasonló tárgyú vásznával együtt, ennek a felkészülésnek kiforrott eredménye. A kompozíciót a festő úgy szerkesztette meg, hogy a táj szerkezeti erővonalai mentén szinte ki lehessen feszíteni a dombhajlatokat, az őket felszabdaló szántóföldekkel és a köztük megbújó házakkal együtt. A látvány megőrzése mellett bekövetkezett a motívumok konstruktivista átírása, ahol a többször is alkalmazott párhuzamos rovátkák és a ritmikusan megismételt apró házak tömbje csak fokozta a szilárdság érzetét. Az egymás mögött húzódó dombok rétegzettségét nem a perspektivikus rövidülés, hanem az egymástól elütő színsávok: a zöld, sárga, vörös és ultramarinkék színmezők juttatják érvényre, hogy az előtér világos foltjától távolodva egyre mélyülő árnyalatokba záródjék össze a táj. Ez a Barcsay Jenőnél szokatlan színgazdagság tartalmi jelentést is hordoz, hiszen a színek optikai hatására úgy tűnik, mintha az elülső dombok fürödnének a déli napsütésben, a hátsó dombvonulatokra pedig már az alkony telepedne rá.
Barcsay Jenő
Beszterce, 1900. – Budapest, 1988.
A Képzőművészeti Főiskolán 1924-ben végzett, mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. Ösztöndíjjal élt Párizsban, Itáliában járt tanulmányúton. 1929-ben fordult meg először Szentendrén. Élete végéig Szentendrén és Budapesten alkotott. 1945-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított. Művészeti anatómiát és szemléleti látszattant tanított. Megírta és -rajzolta az európai művészeti anatómia oktatás legfontosabb könyvét, melyet számtalan nyelvre lefordítottak és napjainkban a világ minden táján használják a művészeti oktatásban. Művészeti anatómia professzorként a XX. század második felének szinte valamennyi képzőművészét tanította, sokukra élethosszig tartó hatást gyakorolt. Korai korszaka után a 30-as években kezdte kialakítani saját kubisztikus stílusát főként szentendrei tájakról készített képein. Festészetében központi téma a nőalak és a szentendrei házak. Az 1960-as évektől egyre szigorúbb geometrikus munkákat készít, melyeket a végletekig redukál. Jelentős a murális munkássága is. Források: arcanum, artportal