Proveniencia:
– egykor Dr. Rácz István gyűjteményében
– majd Kieselbach Tamás gyűjteményében
Kiállítva:
– Dr. Rácz István gyűjteményének kiállítása. Pécs, Modern Magyar Képtár, 1970. március 30. – április 30. katsz. n.
– Dr. Rácz István gyűjteménye. Veszprém, Bakonyi Múzeum, 1978. május 1. – július 31. katsz. n.
– Dr. Rácz István gyűjteményének kiállítása. Kaposvár, Somogyi Képtár, 1979. július 13. – augusztus 31. katsz. n.
Kiállítva és reprodukálva:
– A magyar festészet rejtőzködő csodái. Válogatás magyar magángyűjteményekből II. Budapest, Mű-Terem Galéria, 2005. szeptember 10. – október 9. 235.
– Barcsay Jenő – A festő, a tanár. Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum, 2015. május 17. – szeptember 06. katsz.: 42.
Reprodukálva:
– Petényi Katalin: Barcsay Jenő. Budapest, Corvina, 1986. színes képek: 3.
– Képzőművészeti Almanach 3. Szerk.: Szabadi Judit, Budapest, Corvina, 1972. 30.
– The Kieselbach Collection. Hungarian Painting 1900–1945. Szerk.: Szabadi Judit, Budapest, Kieselbach Galéria, 1996. 299.
– Modern magyar festészet 1919–1964. Szerk.: Kieselbach Tamás, Budapest, 2004. ksz.: 1312.
– 2000. 2013. április, 27.O
Barcsay Jenőt, amikor a szentendrei dombok közé vonult ki rajzolni, „az a képi gondolat izgatta, hogyan tudná a természetben látott dolgokat a síkba, vagyis a »két dimenzióba« átírni". Ez a képe ennek a művészi elképzelésnek következetes és kristálytiszta megvalósítása. A felülnézetből láttatott, horizont nélküli tájon a dombok tömege síkká transzformálódik a feszített térkonstrukció fekete kontúrokkal kialakított vonalhálójában. A kép koncentrációját fokozza a szinte kizárólag vörös és barna árnyalatokból kialakított színbeli összefogottság is, ahol csak a kép alsó mezőjében ellenpontozza a pirosak hegemóniáját komplementer színe, a zöld. A mű személytelensége szintén a konstrukció „beszédességének", azaz a formatartalmak önállósulásának kedvez, amelyben a szerkezetet hangsúlyozó elemeknek: a vastag kontúroknak, az egymást ismétlő párhuzamos vonalaknak, a színvesszőcskéknek és a sík képzetét megerősítő pöttyözésnek jut a főszerep.
Barcsay Jenő
Beszterce, 1900. – Budapest, 1988.
A Képzőművészeti Főiskolán 1924-ben végzett, mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. Ösztöndíjjal élt Párizsban, Itáliában járt tanulmányúton. 1929-ben fordult meg először Szentendrén. Élete végéig Szentendrén és Budapesten alkotott. 1945-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított. Művészeti anatómiát és szemléleti látszattant tanított. Megírta és -rajzolta az európai művészeti anatómia oktatás legfontosabb könyvét, melyet számtalan nyelvre lefordítottak és napjainkban a világ minden táján használják a művészeti oktatásban. Művészeti anatómia professzorként a XX. század második felének szinte valamennyi képzőművészét tanította, sokukra élethosszig tartó hatást gyakorolt. Korai korszaka után a 30-as években kezdte kialakítani saját kubisztikus stílusát főként szentendrei tájakról készített képein. Festészetében központi téma a nőalak és a szentendrei házak. Az 1960-as évektől egyre szigorúbb geometrikus munkákat készít, melyeket a végletekig redukál. Jelentős a murális munkássága is. Források: arcanum, artportal

Barcsay Jenő további művei





























